A Virgo Ventures is képviselte magát a Greendex.hu által szervezett, az „Év Jövőbemutató Projektje” díj kiválasztásáért felelős zsűriben. A Greendex még 2020 novemberében határozta el, hogy az innovatív és fenntartható projektek bemutatását kitüntetett helyen kezeli, az előremutató startupokat és vállalkozásokat pedig – egyéves közönségszavazást követően – szakmai zsűri segítségével díjazza is.
A díj célja az volt, hogy a fenntarthatóság szempontjából legfontosabb kategóriákon keresztül olyan projekteket tegyen széles körben ismertté, amelyek előremutatnak, különlegesek, és szorosan kapcsolódnak a fenntarthatósághoz. Az olvasóknak nem volt könnyű dolguk, hiszen az év minden hónapjában ki kellett választaniuk a jobbnál jobb jelöltek közül azt, amelyik végül versenybe szállhat az „Év Jövőbemutató Projektje” díjért. Az így kialakult tizenkét döntős közül végül szakmai zsűri választotta ki a nyertest, illetve a különdíjasokat. A zsűriben Laczkovich Bence, a Virgo Ventures ügyvezetője is ott volt.
A különleges fődíjat a Poliloop kapta, mely mentőövet nyújthat a Földnek, ugyanis a csapat által fejlesztett baktériumkoktél képes teljesen lebontani a szintetikus polimert. A különdíjakat pedig az eKraft, a Kuube és a Munch nyerte el.